Kész az újabb fejezetünk is. Jó olvasást, kedveskéim! 

"– Az az igazság, hogy hamarosan átváltozom és ilyenkor csak vadászom.  

  – Tudom, mert én is az vagyok, ami te, Lisa!"

V. Fejezet

          Amikor kiléptem az ajtón, nem törődve az oldalamon baktató Oliverrel, olyan rohanásba kezdtem, hogy el is felejtettem, most ő is velem van. Meg akartam fordulni, hogy visszarohanjak, de ő gyorsabb volt, kezeit a csípőmre kulcsolta, és én még reagálni sem tudtam.

          – Érzed ezt? – kérdezte. 

– Igen, és farkas éhes vagyok, úgyhogy szerezzünk valami harapnivalót, mielőtt téged falnálak fel! – ugrattam.

– Hát azt nehezen hiszem, Gyönyörűm!

– Oké, csak vicceltem. És amúgy meg miért hívsz te engem "Gyönyörűmnek"?

– Hát azért mert gyönyörű vagy Lisa.

– De ez nem is igaz! – mondtam elpirulva.

– Na, jó, nem vitatkozom veled, mert úgy sincs igazad.

Ajkaimat válaszra nyitottam volna, csakhogy nem engedett. Aztán megfogta derekam, magához húzott és azt mondta:

– Lisa számomra te vagy az első, és utolsó, akire szükségem van. Soha nem engedlek el, érted?

          Annyira elgyengültem e két mondat hatására, hogy észre sem vettem, hogy Olivér szája az én telt ajkaimhoz közelít. De már túl késő volt, szája megtalálta az enyémet, és addig nem is vált le míg el nem löktem magamtól.

          – Mégis mit művelsz, hm? Hisz alig ismerjük egymást, és te már kapsz is az alkalmon, vagy mi?

         – Ne haragudj Lisa, csak elkapott a hév, és nem tudtam magamnak megálljt parancsolni.

         – Rendben.

***

          Olivérrel egy kis tisztásra gyalogoltunk, hogy ott várjuk meg, míg átváltozunk. Az átváltozás szele hamarabb érkezett, mint hittem. Csak egy pillanat volt az egész, és már egy farkas szemével kémleltem a világot.

          Észre sem vettem a mellettem álló nagy szürke farkast. Gyönyörű volt, és a kék szem párja csillogott, majd felém küldte telepatikusan a gondolatokat, amiben megmutatja, hogy merre érzi a zsákmány szagát.

          A képek átjutottak hozzám, és én a zsákmány nyomát keresve gondolkodás nélkül nekiiramodtam.

          Meg is találtam – egy gyönyörű szép őzsuta került az utamba, én pedig nem tudtam ellenállni a késztetésnek, és nesztelenül megleptem hátulról úgy, hogy szegény pára még csak reagálni sem tudott. Éles metszőfogaimmal átroppantottam a nyakát, majd félrevonszoltam, hogy a szürke farkas is táplálkozhasson. A farkas vette a lapot és óvatosan megközelíttette a zsákmányom, majd belekóstol a mellkasába. A farkas csillogó szemeit az én barna szem páromba fúrta, majd átküldött egy köszönetnyilvánítást telepatikusan. Én átengedtem a képek sorozatát, majd elrohantam otthagyva őt egyedül, magányosan az erdő sűrűjében.

          Én csak rohantam, olyan gyorsan amennyire csak bírtam, úgy, hogy hátra sem tekintettem.

Amint hazaértem felrohantam a szobába és semmivel sem törődve az ágyamba vetettem magam. Elgondolkoztam azon, ami köztem és ő közte történt. Ő megcsókolt és én eltoltam magamtól, még azt sem hagytam, hogy megmagyarázza ezt az egészet, mert makacs voltam. Biztos vagyok benne, hogy többet majd nem is akar látni.

          Ám ez nem így történt. Mikor másnap beléptem az iskola ajtaján ő már ott várt, és amikor meglátott csillogó szemeit rám emelte és fogva tartotta tekintetemet. Nagyon sajnáltam a tegnapi bunkó viselkedésemet és valahogyan bocsánatot kell, hogy kérjek tőle, de fogalmam sincs, hogy fogom azt majd kinyögni.

          – Szia! – köszönt, mikor odaértem mellé.

          – Szia! – mondtam neki. – Nézd, hát szóval a tegnapi miatt ne haragudj, kérlek. Én nem akartam bunkó lenni, csak egy kicsit félek, ez még új nekem. És azt hiszem, hogy tetszel nekem, és hogy te vagy az igazi társam, csak annyira hülye voltam, hogy nem bírtam kinyögni tegnap neked. Annyira szánalmas vagyok.

          – Nem, nem igaz. Ne mondj ilyet. Te gyönyörű vagy és meg kell, hogy mondjam te is nagyon tetszel nekem már az első naptól fogva. Eddig nem akartam elmondani, nehogy elijesszelek ezzel a túl korai kijelentéssel, de úgy láttam, hogy most itt az ideje.

          – Nézd sajnálom, ha megbántalak ezekkel a szavakkal de...

          Mielőtt még válaszolhatott volna én cselekedtem, az ujjamat gyengédem az ajkára tapasztottal,hogy elhallgattassam, majd szenvedélyesen és éhesen úgy, mint eddig soha senkit megcsókoltam. Ő is észrevehette, hogy mit akarok, mert erősen viszonozta csókjaim addig, míg Lina meg nem jelent az ajtóban tátott szájjal.

          – Valaki elmagyarázná nekem, hogy mégis mi folyik itt? Ja és ha már itt tartunk, miről maradtam már megint le?

          Én elpirultan néztem Linára, majd nagy levegőt vettem, de mielőtt megszólalhattam volna, a csengő megmentett a magyarázkodástól. Örömmel telten köszöntem el Linától és az én szexi fiúmmal rohantam az óránkra.

          – Nehogy azt hidd, hogy ennyivel le van zárva, kislány! – kiabált utánunk.

          – Este úgy is kiszedek belőled mindent!!!

          – Majd meglátjuk! – válaszoltam vissza huncutul.