És meghoztuk a második fejezetet!Kellemes olvasást kívánunk minden olvasónak! 

"– A fiúk oda lesznek majd érted.
  – Na persze.
  – Mi van, talán kételkedsz benne?
  – Na, jó induljunk el mielőtt még nem lesz hely a stadionban."

II. Fejezet

     Amikor a Stadionba értünk, nagyon meglepődtem, mert én még soha nem láttam ilyen zsúfolt helyet. És hát meg kell, hogy valljam, egy kicsit félek is az ismerkedéstől, mert én még ezt nem nagyon tapasztaltam.

          – Héj Lisa, jól vagy? - kérdezte Lina

          – Ha van valami gond, akár most is leléphetünk. Rendben?

          – Nincs semmi gond jó? Csak bulizni szeretnék oké?

          Talán egy kicsit megsértettem Linát ezzel a beszólásommal, de nem hiheti azt, hogy gyenge vagyok egy bulihoz tele emberekkel. Azt gondoltam, most egy kicsit hagyom őt és majd később bocsánatot kérek tőle.

          Remegő lábaimat menésre bírtam és leültem a pulthoz és kértem egy gin tonicot nem törődve az alkohol tartalommal. Azt hiszem, hogy ez majd egy kicsit elfelejteti velem a félelmet. Megittam a gin tonicomat és odalépdeltem a színpadhoz, mert bejelentették, hogy az együttes egy percen belül a színpadra lép. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon kik lehetnek ők és milyen a banda hangzása. 

Aztán megjelentek, és amikor játszani kezdtek, a szívem majdnem megdobbant, amikor az egyik tag egyenesen az én szemembe nézett.

Az a kék szempár megigézett. Igazából csak egy pillanat volt, de ez is elég volt ahhoz, hogy elolvadjak.

A dalok, amiket játszottak nem is voltak olyan rosszak, sőt mi több nagyon is tetszettek. Amikor befejezték kimentem a levegőre. Valami nem hagyott nyugodni, valahonnan ismerős volt nekem az a szempár csak nem akar beugrani, de vajon miért és hogyan?

          – Szia.

          Amikor meghallottam a hangot megfordultam és nagyon megdöbbentem, mert ő volt az, az a fiú, aki engem nézett. A közelében nagyokat dobbant a szívem, lábaim szüntelenül remegni kezdtek. Nem tudtam kontrolálni az érzéseimet.

          – Szia – köszöntem neki vissza

          – Nagyon tetszett az előadásotok. Mióta zenéltek?

          – Hát olyan jó 4 éve – mondta.

          – Meg kell, hogy mondjam, igazából még nem voltam eddig egy koncerten sem, de ez valahogy nagyon tetszett.

          – Örülök neki.

          Még mindig éreztem, hogy remegek, attól féltem, hogy majd észreveszi és kinevet, vagy ami még rosszabb őrültnek hisz majd engem. Lehetséges, hogy a farkas énem miatt vagyok ilyen fura. Amikor ránéztem feltűnt egy nyaklánc a nyakában egy különleges ékkővel, amilyet én is meg Viktor bácsiék is hordanak.

          De vajon ez mit jelentsen ez, hogy ő is olyan, mint én? Nem az lehetetlen, az nem lehet, akkor megéreztem volna, vagy a szimatom csal?

          – Jól vagy Lisa? – kérdezte

          – Mi? Te honnan tudod a nevem, hisz csak most találkoztunk.

          Amikor válaszolhatott volna, megjelent Lina.

          – Mehetünk, Liss? Megígértem apának, hogy tizenegyre épségben hazaérünk.

          –  Igen menjünk, ha nem akarjuk, hogy Viktor nagybátyám megdorgáljon! – nevettem.

          Amikor kiértünk a parkolóba, már a limuzin ott várt, a sofőr kiszállt, hogy ajtót nyithasson nekünk, mi pedig beültünk. Elég fáradt voltam, de csak az járt a fejembe, hogy ki lehet ő valójában. De észbe kaptam, hogy tartozom Linának egy bocsánatkéréssel.

          – Ly kérlek, bocsáss meg, nem akartam veled goromba lenni, te csak jót akartál nekem, és én meg majdnem leharaptam a fejed. Meg tudsz bocsájtani?

          –  Jaj Liss, neked bármikor meg tudnák bocsájtani. Én is sajnálom, nem kellett volna okoskodnom veled.

          – Köszönöm Lina. Örök hálám neked! – mondtam.